Bemutatkozunk

Tisztelt Érdeklődő, leendő Partnerünk!

Az ECF Group szolgáltatásai a megalakulást követően - partnereink igényeit figyelembe véve - folyamatosan változott, fejlődött. Kezdetben a szakmai tudásunkra hagyatkozva végeztük főként tanácsadói tevékenységünket. Munkáink során azonban megértettük, hogy mára már nem elég a hiányosságokat, hibákat feltárni, rámutatni azokra. Az elméleti tudás kevés. Szükség van egy olyan szolgáltatásra, amely a mindennapok váratlan helyzeteiben segítik a vállalkozásokat. Sőt, ezen túlmenően meglátja az embert is a megbízások mögött. Át kell élni helyzeteket, szembesülni kell a problémákkal ahhoz, hogy tisztában legyünk lépések, döntések valós következményeivel, lehetőségeivel.

Az elsődleges cél egy olyan szakértői csapat összeállítása volt, amely tagjai évtizedes gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek saját területeiken. Legyen az jog, ügyvitel, pénzügy, humánpolitika, biztonságtechnika, informatika, marketing. Kiemelt figyelmet fordítottunk arra is, hogy olyan szolgáltatókkal építsünk ki és tartsunk fenn kapcsolatot, akik az élet számos területén képesek minőségi megoldást nyújtani ügyfeleik részére. Gépjárműpark, logisztika, biztosítások, rendezvényszervezés, kereskedelem, csak néhány kiemelve a szolgáltatási területek közül.

Ügyfeleink visszajelzési alapján világossá vált, hogy nem lefedett az a szolgáltatási terület, amely folyamatos, széleskörű háttértámogatást biztosít vállalkozásaik számára. Mit is jelent ez? Kezdő, kis- és közép-, illetve nagyvállalkozások számára is kínálunk olyan lehetőségeket, amelyekkel megkönnyítheti mind a napi ügymenetet, mind az eseti helyzeteket. Tudjuk, tanácsot adni bárki tud. Tapasztalattal rendelkezőek éppen úgy, mint tapasztalatlanok. Az elkészült tanulmányok olvastán a tanácsot kérők még nem látják a megoldást, csak a feltárt hiányosságokkal szembesülnek. De a tanácsadó cégek szolgáltatásai itt általában véget is érnek. Az ECF Group szakértői csapata mind saját, mind partnerei szolgáltatásaival - igény esetén - a tanácsadáson túl segít is a helyzetek megoldásában.

Amikor ezt az oldalt állítottuk össze, felvetődött, hogy írjunk le néhány esetet, amely cégünk révén oldódott meg. Felemlegettünk olyanokat, amelyek a mi számunkra érdekesek, mosolyogtatóak voltak, vagy éppen nagy kihívást jelentettek. Mégis itt valahogy nem mutatnának jól. Mert leírhatjuk, hogy egy ötlet alapján segítettünk vállalkozásokat megvalósulni, működni, hogy munkaügyi pereket kerültek el, oldottak meg közreműködésünkkel, hogy felszámolási eljárásokat, más krízishelyzeteket kezeltünk, hogy belső visszaéléseket tártunk fel, és rávilágítottunk olyan szervezeti hibákra, amik komoly veszteséget termeltek, éppen azt nem adnák vissza a fekete karakterek, ami számunkra fontossá tette a pillanatokat. Az emberi reakciót. Nem tudjuk leírni a kisvállalkozó örömét, mikor nem kellett banki kölcsönt felvennie egy munkaügyi per miatt. Nem tudjuk megfogalmazni azt a reakciót sem, amikor a sikkasztó cégtársat leleplezve a vállalkozás megmenekült a felszámolástól. Az a vállalkozás, amiért a tulajdonosa mindent kockára tett. És nem tudjuk megfogalmazni a bizalmat sem. Azt a bizalmat, ami kapcsán ügyfeleink sok esetben már nem csak cégügyeik, de személyes gondjaik megoldásáért is minket keresnek meg.

Diszkréció, bizalom, eredmény. Az elv, amely minden megbízásunk alapját képezi. Ez garantálja minden jelenlegi és leendő ügyfelünk számára azt a mentalitást, amely következetes sikerorientáltságot nyújt.