Főbb területeink
Cégünk szolgáltatásait ügyfeleink igényei szerint fejlesztette, és fejleszti a továbbiakban is. Célunk az, hogy olyan háttértámogatást biztosíthassunk, amely a váratlan helyzetekben biztos pont minden cég számára.
Ennek megfelelően kiemelten kezeljük az ügyvitel területét. Minden döntés, és maga a működés alapja ez a rendszer. Lényeges, hogy első pillanattól ezzel tisztában legyünk. Ügyviteli rendszerek kiépítésénél, legyen szó akár kereskedelmi egységről, irodáról, vagy szolgáltatásról, figyelembe kell venni mind az indulás, mind a későbbi fejlődés menetét is. Cégünk ilyen projekteknél minden esetben teljes körűen biztosítja a szükséges technikai hátteret, illetve a kapcsolódó szolgáltatásokat. Legyen szó egy iroda alapfelszereléséről, gemkapocstól a számítógépekig, vagy egy műhely szerszámgépeitől, az öltözők berendezéséig, útburkolati jelektől, postafiókokig, mindent figyelembe véve tájékoztatjuk a lehetőségekről ügyfeleinket.
A kezdeteken túl sok esetben csak eseti támogatásra van szükség. Amikor egy projekt indul, amikor egy váratlan megrendelést kell leszervezni, és a rendelkezésre álló kapacitás akkor és ott kevés. Legyen akár arculatváltásról, terjeszkedésről, tervezésről, vagy kivitelezésről szó, az ECF Group úgy képes támogatást biztosítani partnerei számára, hogy a járulékos költségeket lényegesen mérsékeli. Nem csak a támogatás során mérséklődnek a költségek, de amikor már a támogatásra nincs szükség, nem is jár költségekkel. Nem kell alkalmazottakat fizetni, részükre technikát biztosítani, és sorolhatnánk.
Az ügyvitel menetét mind törvényi előírásokban, mind specifikusan, belső előírások alapján meghatározott szabályzatok irányítják. Számlarend, leltározás, pénzkezelés, számvitel, csak néhány olyan szabályzat, amelyet törvény ír elő. Ezek megléte azonban nem csak előírás, de ajánlott is, hiszen segít egységesen, mind a törvényi, mind a cég belső rendje szerinti szabályos működés megvalósításában. A törvényben előírt szabályzatokhoz biztosítani tudunk ingyenesen sablonokat, de azok cégre kalibrálásához szükséges lehet egy könyvelési és/vagy jogi ismeretekkel bíró egyén segítsége is. Amennyiben erre igény van, cégünk vállalkozása megismerése után cégére szabottan el is készíti ezeket. Persze a törvényi kötelezettségeken túl a belső működést megkönnyítendő, sok partnerünk készített, és készít belső szabályzatokat, amelyek mind a munkakörök, mind a jogosultságok területén teszi nyilvánvalóvá a cégvezetés nézeteit. Specifikus belső szabályzatok elkészítésének célja a szabályozás és egyértelműsítés. Ezen belső szabályzatok elkészítését cégünk akár teljes körűen, akár tanácsadással vállalja.
Egy vállalkozás életében elkerülhetetlen a jog ismerete, hiszen már a cégalapításnál is előkerülnek ilyen kérdések, témák. Nem elvárás a törvény ismerete, de mindannyian ismerjük: ”a törvény nem ismerése nem mentesít a felelősségre vonás alól”. Figyelembe véve azt, hogy sok ügyvéd bizonyos területekre orientálódik, cégünk úgy döntött, hogy átfogó kapcsolatrendszer kialakításával leegyszerűsíti partnerei jogi ügyintézését. Ha már szóba került a cégalapítás, kezdjük itt. Rengetegen foglalkoznak cégalapítással, ami ma lényegesen egyszerűbb, mint néhány éve. Ez alap. De egyre kevesebben veszik a fáradságot, hogy megismertessék a lehetőségekkel, következményekkel azokat, akik vállalkozásba kezdenek. Az ECF Group ezért két lehetőséget kínál. Azok, akik ismerik és tudják a vállalkozások mibenlétét, és pontos elhatározással rendelkeznek, törvényi előírásoknak való megfelelése esetén teljes körű ügyintézéssel megalapítjuk cégét. Azoknak, akik viszont nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, biztosítjuk, hogy gyakorlati tapasztalatok alapján elmondjuk, mire számíthatnak mind terveik, mind vállalkozási formák kapcsán. Segítünk homályos elképzelésekből világos ismeretekre szert tenni.
A jogi ismeretek szükségszerűsége itt azonban nem ér véget. A mindennapokban folyamatosan adódnak olyan helyzetek, amelyeket jogi és gyakorlati ismeretek, tapasztalatok segítségével lehet megelőzni, kezelni. Kiemelt területeknek tekintjük a szerződéseket. Akár munka, vagy megbízási, akár eseti, vagy állandó, lényeges minden karaktere. Szerződések megfogalmazása, értelmezése mind két fél számára fontos. A későbbiekben ezen szerződések védik a jogokat, és írják elő a kötelezettségeket, amelyekre épül egy esetleges jogi eljárás. Cégünk vállalja megbízási, vállalkozói, munka-, bérleti szerződések szövegezését, értelmezését.
Minden vállalkozás életében történhetnek váratlan helyzetek. Fizetési nehézségek, felhalmozott kintlévőségek. A mai gazdasági élet elkerülhetetlen része a fizetési meghagyás. Akár adjuk, akár kapjuk, mindenképen komolyan kell venni. Kintlévőségeket a partner lehetőségeinek figyelembevételével kell kezelni. Az ECF Group kintlévőségek indítása, kezelése, kondíciók kidolgozása, kezelése kapcsán teljes körű szolgáltatást biztosít partnerei számára. Szem előtt tartva mind a tartozás mihamarabbi rendezését, mind az adós lehetőségeit.
Munkáltatók, munkavállalók közötti megegyezések sok estben a bíróságokon érnek véget. Költséget, időt nem kímélő eljárásokkal tisztázódnak. Munkaügyi kérdések, viták rendezésére kidolgozott metodikákat alkalmazva lehetőséget biztosítunk a feleknek a peren kívüli megegyezésre, illetve amennyiben elkerülhetetlen, szakosodott ügyvédi képviseletet biztosítunk a peres eljárás során.
És ha a cégalapítással kezdtünk, akkor a vállalkozások végéről se feledkezzünk meg. Felszámolási eljárás során sok lehetőség adódik, amelyeket érdemes végiggondolni. Akár elrendelt, akár belső döntés következménye, cégünk támogatást biztosít az indításnál, az eljárás menetében, valamint a kialakult veszteségek optimalizálásában.
Gazdasági vállalkozások másik nagy területe a pénzügy. Sok döntést kell ezen terület érdekében meghozni. Amikor cégalapítás mellett döntünk, lényeges az, hogy az üzleti terv mellett legyen pénzügyi elképzelésünk is a vállalkozás menete, fejlődése kapcsán. Cégünk támogatást biztosít pénzügyi programok kidolgozásában, prezentációs anyag összeállításában hitelkérelemhez, optimális tárgyi és pénzügyi befektetéseket keres üzletfeleinek, valamint átfogó kockázatelemzést végez beszállítók, partnerek, projektek kapcsán.
A pénzügyi terület másik része a könyvelés, könyvvizsgálat. Ellenőrzés, tanácsadás, bérszámfejtés, éves beszámoló elkészítése, komplett könyvelés, időszaki és éves könyvvizsgálat azon szolgáltatások, amelyekkel partnereink rendelkezésére álunk. Meglévő ügyfeleink visszajelzései alapján szolgáltatásaink célja ezen a területen főként a megelőzés. Több szem többet lát alapon igyekszünk minden hiányosságot kiszűrni, azért, hogy ne elmarasztaló hatósági büntetésekre kelljen a haszon egy jelentős részét fordítani. El kell mondanunk azt is, hogy sok esetben sikerült, mintegy ötletbörzés beszélgetés során válaszokat találnunk olyan kérdésekre, amelyek segítették partnereinket pénzügyi döntésekben.
Jog és pénzügy után a következő fontos terület egy vállalkozás életében a humánpolitika. Gyakorlati tapasztalat mondatja velünk azt, hogy hiába a jó piaci helyzet, egy rosszul válogatott, képzett állománnyal még egy sikeres cég is képes veszteséget produkálni. Az ECF Group fontosnak tartja azt, hogy a dolgozói állomány kiválasztása, képzése, ellenőrzése minden esetben a munkáltató elvárásainak megfelelően történjen. Munkáltatók részére biztosítunk egyedi felvételi rend kidolgozását, igény esetén annak alkalmazásával. Időszakos felmérések összeállításával biztosítunk lehetőséget a munkáltatók számára, hogy tisztán lássák alkalmazottaik képességeit. Természetesen itt is törekszünk a teljes körűségre. Ennek köszönhetően biztonsági szűrést, szakmai továbbképzések szervezését, ellenőrzési protokollok kidolgozását, azok bevezetését, felügyeletét biztosítjuk partnereinknek.
Egy működő vállalkozás életében fontos szerepet jelent a marketing. Új piac, új lehetőségek. Arculattervezéssel, hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal, levélpapírtól a teljes körű web szolgáltatáson át gépjármű és felületreklámok tervezésével, legyártásával segítjük cége fejlődését. Persze itt nem állhatunk meg, hiszen, a teljes körűség ennél sokkal több. Kiadványok, reklámanyagok, tárgyak tervezése, gyártása, terjesztése, valamint promóciók kidolgozása, lebonyolítása minden igényt képes kielégíteni. Ötletből, lehetőségekből nincs hiány!
Az informatika olyan része egy vállalkozásnak, amely sok lehetőséget rejt magában. Egy jól programozott adatbázis megkönnyítheti egy raktárkészlet kezelését, naprakésszé tételét. És persze számtalan terület, ahol hasznos lehet, és hasznos is. Persze a szoftver önmagában kevés. Számítógépek nélkül haszontalan. Az ECF Group igény esetén akár informatikai és kommunikációs hálózatok kiépítésével, a meglévő rendszerek fejlesztésével segíti a vállalkozás zavartalan munkavégzését.


